Névjegy

Aki készíti az oldalt…

Szabó János, tanítóbácsi – természetismeret műveltségi területtel, számítástechnikai szoftver-üzemeltető

Szakma: www.tanitobacsi.hu Email: tanitobacsi kukac tanitobacsi.hu
Hobbim: www.janosfoto.hu Email: info kukac janosfoto.hu
[Nem lehet már email címet se kiírni rendesen, mert rögtön bekerülsz vele valamilyen SPAM gyűjtő rendszerbe és vehetek utrahangos medvecsapdát…]

A múltról kicsit, mert hozzám tartozik… általa lettem olyan és az aki…

Volt egy osztályom, a benne tanulókat a gyerekeimként kezeltem, őszintén, ahogy csak az ember a saját gyerekeként nevelné, oktatná. Imádtak iskolába járni, mert szerettek, és ha szeret egy gyerek, a csillagokat lehozza neked az égről és fordítva!
Mindig az az elv vezérelt, hogy a gyerekkel nem kell üvölteni és mézesmázoskodni. El kell mondani neki a tényeket és a kéréseket, őszintén, megérti, nem gyerek már és ez elkezdett működni fordítva is… “tanárbácsi gyere, beszélni szeretnék veled…” Igen megtanult bízni bennem. Mindig is voltak titkaink, közösek. Ha baj volt megpróbáltuk megoldani, közösen a gyerekekkel! Ha nagyobb volt a baj akkor a szülőket bevonva, de beszélgettünk


Nem frontális volt, hanem csoportmunka, nem poroszos, hanem alternatív…, nem követelő, hanem kérő, velük nevető, akár síró is… Igen közel engedem magamhoz a gyereket, közvetlen vagyok, voltam és leszek is vele
Mert ha megérti, hogy mit akarok tőle akkor feltétel nélkül fog szeretni!
Hogy ez másnak szemet szúr, irigyli nem érdekelt. Kiálltam értük… Minden a gyerekekről szólt az osztályteremben, haza jöttek hazulról! Sajnos az életnek mindig van egy olyan forgatókönyve, amire az ember nem számít/számított… Egy ígéretet nem tudtam megtartani a legfontosabbat, hogy velük leszek amíg az időm kitart… Az időm elfogyott és itt kellett hagynom a 19 szempárt… Rengeteg tervünk volt…
Őrizzetek meg a szívetekben továbbra is.
Kecel, 2016.szeptember 1. – 2017. november 6. 10:00
Életem legnehezebb 20 perce volt elbúcsúzni tőletek…



Volt egy szakköröm is a másik életem, ahová összeszedtem egy csomó tehetséges iskolást főleg lányokat… bennük még megmaradt a kitartás… foggal körömmel ragaszkodtak hozzám! Forrasztottak, programoztak építettek robotokat! Itt élhettem magamat ki igazán nem órai keretek és szabályok közé préselve magunkat… Olyan családias légkör jellemezte az egészet… Mutattam egy utat, mi is lehetne belőlük, ha igazán akarnak valamit… Hogy lehet egy sírós kislányból varázsolni egy csodabogarat, aki előadást tud tartani Budapesten másfél év múlva, kiállni rengeteg ember elé… vagy aki még középiskola után is visszajárt hozzám, hogy együtt fogkefe robotokat csináljuk, aki lány létére gyönyörűen megtanult forrasztani fiúkat megszégyenítően… mi ez ha nem erre vágyik egy pedagógus? Alkotni, nevelni és látni, hogy minden erőfeszítése nem hiba való volt, mert lesz belőlük valaki ebben az undorító világban…

Következett egy válás… két tönkre tett élettel… 🙁
de ez már egy másik történet…


Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki „a saját számítógépében”
-Zacher Gábor-

Amit csak most értettem meg, egy év után…
Nem tudjuk mit jelent az a szó hogy “szeretet”.
– Szeretlek!
– Tényleg? – Mondani kell? – Nem érzed?!
– Neked mi a szeretet?
– PÉNZ? – SZAVAK? – Nem a tettek, igaz?
Beletettem a szívem, lelkem igazán… de nem kellettem Neked sem…


Sok sztereotípia létezik az informatika oktatásáról…

Az egyik, hogy könyvből tanítunk, a másik pedig, hogy csak M$ termékeket.
Alternatívát kínálni a fizetős programok helyett. Libre Offce-t, Linux-ot, Gimp-et, Inkscape-t is.
Mellette: Imagine Logo, Bee-bot, micro:bit
Én próbálok nem könyvet tanítani, helyette témákat, a hétköznapi életre felkészülést!

Az oldalon kipróbált tananyagok és tanmenetek vannak, ugyanis én ezekből tanítok.
Én így képzelem el az informatika oktatást…


Kitüntetés

2013.11.28-án Tatján-emlékérem kitüntetést kaptam, a számítástechnika oktatásában, népszerűsítésében végzett kiemelkedő munkámért.


Pár gondolat így a végére

“Ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy hogyan mászik fára… az egész életét abban a HITBEN éli le, hogy egy hülye. Az iskolarendszer nemcsak fára mászni kényszeríti a halakat, de le is kell mászniuk, sőt utána tíz mérföldet futniuk. Az iskola büszke erre? El tudjátok képzelni, hány gyerek érez együtt a hallal?
Árral szemben úszva, sosem találva az erősségeit… Abban a hitben, hogy buta, azt gondolva, hogy felesleges…
Az iskola megölte a kreativitást! Az egyediséget! Több mint egy évszázada semmi nem változott!
Mégis azt állítják a jövőre készítenek fel? – vagy a múltra?!”

“Alapvetően a gyári munkások képzésére lett feltalálva:- nyilván ezért rendezi a diákokat egyenes sorokba…
Szépen pontosan, üljenek csak mereven, emeljék a kezüket, ha beszélni akarnak. Rövid ebédszünettel napi 8 órán át megszabja, mit gondoljanak.”

“A világ továbblépett, ma olyanok kellenek, akik gondolkodnak…
KREATÍVAN, ÚJÍTÓAN, KRITIKUSAN, FÜGGETLENÜL … kapcsolódásra készen.”
Sosincs két ugyanolyan agy, bármely tudós megmondja. Minden két-, vagy többgyermekes szülő megerősítheti.

“Egy 20 fős osztályban minden egyes gyerek másban erős, másra vágyik. Másban tehetséges. Másról álmodik.
De mindig ugyanazt tanítjuk, ugyanúgy? Ez szörnyű! A tanároké a legfontosabb munka az egész világon.
De ők mégis alulfizetettek. Nem véletlen, hogy annyi diák kap kevés figyelmet.”

“Ha személyre szabjuk az autónkat, az egészségügyet, a Facebookot…
akkor ugyanaz a dolgunk az oktatással is.
Hogy FEJLESSZÜK, ÁTALAKÍTSUK. Nem az alapműveltség a cél, hanem hogy megragadjuk minden egyes szív alapját.A matek persze fontos, de MŰVÉSZET vagy a TÁNC – adjunk minden képességnek egyforma esélyt!
Finn iskolamodell… Az iskola idő rövidebb. A tanárok rendesen keresnek. A házi feladat ismeretlen, a hangsúly az EGYÜTTMŰKÖDÉSEN van… nem a VERSENGÉSEN.”

De ami a legdurvább fiúk, lányok az Ő oktatásuk hatékonyabb, mint bárki másé az egész világon! Lehet hogy a társadalomnak pusztán 20%-a diák… de ők a mi jövőnk 100%-a. Tegyünk hát az álmainkért és el sem tudjuk képzelni mire lesznek képesek. Én egy ilyen világban hiszek… egy világban, ahol a halaknak sosem kell többé fára mászniuk…”